Felhasználó

  

Mesterházy: csak az MSZP törődik a panelben élőkkel

alec Beküldte: alec (2010. feb 5.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Mesterházy Attila szerint ma Magyarországon az MSZP az egyetlen párt, amely törődik a panelekben élők gondjaival.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, frakcióvezető egy felújított IX. kerületi panelház előtt azt mondta: “a Fidesz panelprolikról beszél, az MDF le akar bontani panelházakat, a Magyar Szocialista Párt pedig panelprogramban gondolkodik”. Emlékeztetett arra, hogy két éve indították el a panelprogramot, amelynek keretében közel háromszázezer lakás újult meg.

A hőszigetelés és az átalakítások miatt a lakások rezsiköltsége akár negyven, ötven százalékkal is csökkenhet tette hozzá. Kijelentette, hogy szeretnék folytatni ezt a programot.

A sajtótájékoztatón részt vevő Pál Tibor, IX. kerületi szocialista képviselőjelölt arról beszélt, hogy Budapesten 591 társasház pályázott a panelprogramra, ami 49 ezer 900 lakást jelent. Közölte, hogy a társasházak 8,3 milliárd forintnyi összeget pályáztak meg.

Burány Sándor, a szocialisták fővárosi elnöke azt mondta, hogy az MSZP kormánya nemcsak felelősen kezeli a válságot, hanem törődik is az emberekkel. Véleménye szerint ez utóbbinak egy fontos jele, hogy csökkentették a távhő áfáját.

Mesterházy Attila arra a kérdésre, hogy nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy tízmillió forintos támogatást kapott az a közalapítvány, amelynél a felesége is kurátor, azt mondta, hogy ez a közalapítvány húsz éve működik, és a Fidesz kormánytól is kapott támogatást. Hozzátette, véleménye szerint ez nem lehet kizáró ok.

Burány Sándor arra a kérdésre, hogy a Fidesz szerint vissza kellene léptetni a képviselőjelöltségtől Hatvani Csabát, Terézváros szocialista alpolgármesterét azt mondta, hogy erről a helyi szervezetet kellene kérdezni. Hozzátette, hogy a sajtóhírek alapján nem ítéli olyan súlyúnak az ügyet, hogy ezt a lépést meg kellene tenni.

(MTI



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
815 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt