Felhasználó

  

Megnyitják a vasúti várótermeket a rászorulóknak a hideg miatt

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. jan 29.),   kategória: EGYÉB.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

A rendkívüli hideg miatt megnyitják az ország összes pályaudvarának várótermét a rászorulók számára – tájékoztatta az MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t. A vasúttársaság csütörtökön 18 órakor adta ki az utasítást, amely szerint a rendkívüli időjárási viszonyokra való tekintettel valamennyi pályaudvar várótermébe betérhetnek a rászorulók, de mint megjegyezték, ez technikailag nem minden állomáson megoldható.

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-t napközben arról tájékoztatta, hogy a rendkívüli hideg miatt több intézkedést is hozott a kormány: a többi között azt kérte az önkormányzatok és a közintézmények vezetőitől, hogy nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak. Közlése szerint a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé – az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint – egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalan emberek számára. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól pedig azt kérték, biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.

A kormányszóvivő elmondta: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva. Hozzátette: a honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak.

A hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek és intézmények tájékoztatása szerint az ország valamennyi nappali melegedője és szállója megtelt, sok helyen nagy a zsúfoltság. Az utcai szociális munkások a fővárosban és az ország valamennyi városában folyamatosan járják a utcákat, takarókat és meleg teát adnak a fedél nélküli embereknek.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
920 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 értékelés, átlag: 5.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Megnyitják a vasúti várótermeket a rászorulóknak a hideg miatt”

  1. Ekpafat szerint:

    Azt a rengeteg pénzt, amelyet a hajléktalanellátásra kaptak, mind lenyúlják az alapítványok. Érdemes lenne kicsit ott is megkaparni a felszínt. Véleményem: tudatosan fentartott “kirakat” állapot, az egyik megfélemlítési stratégia. Gondolkodj el, ha látod,… -ha jár a szád, és nem állsz be a sorsa, ez lehet a sorsod!
    Szívesen látnám a várótermek megnyitásával együtt több közintézmény megnyitását is.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    27 látogató van most online
    27 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt