Felhasználó

  

Segítséget kér egy unokáját egyedül nevelő nagymama

Beküldte: lenhardt (2010. jan 28.),   kategória: AZ ÉN SZTORIM.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Kilakoltatás előtt megpróbál a közvéleményhez fordulni egy nagymama, akinek már nincs más reménye, csak az emberi jóság!

Tatabánya, 2010. január 28. csütörtök:

Segítség nélkül kilakoltatás vár arra az 59 éves asszonyra, aki 48 ezer forintból egyedül neveli unokáját Tatabányán.

Görcsi Mária azzal a kéréssel fordult a Magyar Szociális Fórumhoz, hogy segítsen lakbérhátralékának kiegyenlítésében, mert különben elveszik tőle kitűnő tanuló másodikos kis unokáját, márpedig ő csak élete árán engedné ezt meg.

„A polgármester azt mondta, mehetek, ahová akarok.

Kilátástalan az életem. Belehalnék, ha szétválasztanának az unokámtól. Kérem, segítsenek!” – írta az MSZF-hez címzett levelében, melynek nyilvánosságra hozatalához hozzájárult.

Kora és betegsége miatt Görcsi Máriát nem akarják foglalkoztatni, kis jövedelméből pedig még táplálkozásra is alig futja. Azzal a kéréssel fordult most a Magyar Szociális Fórumhoz, hogy segítsen a lakbérhátralék kiegyenlítéséhez szükséges összeg előteremtésében, mielőtt márciusban kilakoltatnák őket.

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum és az Otthonvédők szervezője azzal a kéréssel fordult a sajtónyilvánossághoz, hogy aki tud, segítsen Görcsi Márián és unokáján, ha csak szerény összeggel is.


Görcsi Mária lakcíme: 2800 Tatabánya, Dr. Vitális út 38. 2/2., Mobil száma: +36 (30) 687-5382

Ne engedjük, hogy ez a szerencsétlen nagymama és unokája az utcára kerüljön!




Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  AZ ÉN SZTORIM
Címkék:  

Nézettség:
1145 megjelenés  (3 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 értékelés, átlag: 5.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    30 látogató van most online
    30 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt