Felhasználó

  

Frankfurtban egy jobb életért

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. jan 28.),   kategória: MÁSOK ÍRTÁK....

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Valószínű kevesen emlékeznek már a hetvenes évekre, az akkor még tényleg nyugatnak számító európai országok sztrájkhullámaira.

A fiatalabbak sehogy sem, a politikailag nem érdekeltek lehet nem is hallottak róla, vagy a valamikori pártkönyvesek akik letagadták vagy ignorálták létezésüket. Már csak azért is ignorálták, mert a hazai (SFRJ) szakszervezet lefokozódott vagy ki sem nőtt egy télapóscsomag vagy feketeszén beszerző szerepéből és ezt akkor bevallani nem lehetett. Ez a történelmi tény, aki tagadja hát hazudik bizony. Az utóbbi év-évek gazdasági és politikai krízisei de a politika és a történelem iránti érdeklődésem ellenére csak most adatott először egy nagy szakszervezeti bulin részt venni.

Mit mondjak, egy furcsa élmény egy kisfalusinak ennyi ember között. A részvevők száma Bezdán össz lakosának a 8-9 szerese volt. Tudom, nehéz elképzelni, mert ha az ember ezer évig élne is, akkor sem sikerülne az össz Bezdánit egy helyre összetoborozni.  Az összejövetellel az IG Metal (Fémipari szakszervezet) újra fel akarta hívni a figyelmet arra ki is okozta a krízist amely az utóbbi jó egy évben az egész világban tapasztalható.

Azért esett a választás Frankfurtra mert ha néha úgy tűnik, a világgazdaság máshonnan irányítódik, mégis a frankfurti bankközpont a szó szoros értelmében London mellett a világ második közepe. Itt járnak-kelnek azok akik a krízisért felelősek, akik eljátszották az emberek pénzét, oly ocsmányul naiv módon, mint ahogy a csernobili mérnökök az atomerőművel játszogattak és a végén elrobbant úgy az atomerőmű mint manapság a mesterségesen felfújt “ingatlanra-pénz-kölcsönzős” gazdasági csoda.

Sajnos és ez is tény, a (nyugati) szakszervezetek ereje és hatása a hetvenes évek végére csappant, a nyolcvanas években pedig elhanyagolhatóvá vált amit könnyen meg lehet magyarázni, ha nincs krízis nem kell olyan aki harcoljon, kiálljon az ember, a munkás mellett.

Vannak hm, “ismerős” országok ahol a szakszervezetek annyira az uralmon lévő gazdasági “mahinátorok” hatása alatt vannak, hogy még azért sem képesek úgy “igaziból” a barrikádokra menni mert a munkaadók nem fizetik be a kötelező és az érvényes és aktuális törvénykönyvben egyértelműen mint kötelezőnek megfogalmazott szociális kötelezettségeiket (betegsegélyző, nyugdíjalap, stb.).

A németországban szeptember végén tartandó választásokról is szó esett. Azt nem mondta senki kit kell választani, csak annyit, aki nem megy választani az biztos “rosszul” szavaz, mert a világnak, európának és ebben az esetben németországnak de europa más országainak is oly politikusokra-programokra van szüksége ami a saját népe, európa az igazságosság és nem mások (sáskák, tőkések) érdekeit képviseli, a nem választó kizárja magát ebből a privilégióból, hogy határozzon.

Ezen kívül volt még sok-sok érdekes és szórakoztató keretprogram zenével, beszámolókkal és szatírával is. Ezek közül Bob Geldof-ot és a kísérő zenekart emelném ki.

A fél órácska zene sajnos nagyon gyorsan elmúlt, még manapság is pontosan emlékszek a szinte egyetlen osztálykirándulásra ahol a “Watson” hordozható magnómból eltorzítva ordított az “I Don’t Like Mondays” és most majdnem 30 év múltán sikerült közvetlen közelről élőben hallani-látni.

Hát, éljen a szakszervezet !


Fredy – AW

(www.bezdan-online.com)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  MÁSOK ÍRTÁK...
Címkék:  ,

Nézettség:
574 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (11 értékelés, átlag: 4.82 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    44 látogató van most online
    44 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt