Szinte már unalmas, hogy hosszú évek óta húzódik az a per, amelynek tárgya az iskolázatlan, de mégiscsak „sikeres” sztár-bróker grandiózus sikkasztása. A reklámszatyorban kikézbesített jutalékokról is legendák keringenek, a futár – aki kihordta ezeket – egy taxis, aki szintén a vádlottak között lehet, bár mostanában már az újabb és újabb napi események mögött ez a Kulcsár-sztori egyre kevésbé számít igazi hírnek.
Talán azért vigyorog Kulcsár Attila is, mert ő is érzi, miként csökken az érdeklődés, és bízik benne, hogy „elfelejtjük” mit művelt évekkel ezelőtt.
Azt javaslom, idézzük fel lmégis, hogy hol tart a dolog, és mi várható a jövőben:
A választások két fordulója között, április 22-én kezdi meg Kulcsár Attila és vádlott-társai perének másodfokú tárgyalását a Fővárosi Ítélőtábla.
Mi történt eddig?
A 2003 nyarán Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének megveretését és a Pannonplast állami pénzek felhasználásával történt szabálytalan felvásárlását követően indult nyomozás azt állapította meg, hogy Kulcsár Attila, a Kereskedelmi és Hitelbank sem érettségivel, sem brókervizsgával nem rendelkező „brókere” és üzletág-igazgatója több mint húszmilliárdot sikkasztott a bank brókercége VIP ügyfeleitől, és ezzel több mint nyolcmilliárd forint kárt okozott a banknak.
Ismételném tehát: nyolcmilliárd forint kárt okozott a banknak!!!
Ehhez képest: Első fokon a bíróság Kulcsárt nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. (a bolondnak is megéri, ugyebár?)
Felmentette a bank vezérigazgatóját, Rejtő E. Tibort, noha a nyomozás adatai cáfolhatják, Rejtő maga is a csaló bróker áldozata lenne, esetében a bűnösség megállapítását, Kulcsár vonatkozásában a minősítés újra- és átértékelését kérte a főügyészség. Miért mentették fel Rejtőt? Miért kell átértékelni a dolgot?
Az elsőfokú eljárásban az ügyvédek szerint számos eljárási hiba történt, a fellebbviteli főügyészség az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. A Fővárosi Ítélőtábla öt tárgyalási napot tűzött ki, ami hozzáértők szerint azt sejteti, hogy a bíróság az iratok áttanulmányozása után hajlik az ügyészség álláspontját elfogadni.
A peranyag lassanként olyan terjedelmes mennyiségű lesz, hogy annak áttanulmányozása valóban eltarthat tavaszig.
Csak remélhetjük, hogy az ítélethirdetés után végre lefagy Kulcsár Attila képéről a vigyor!



Városunk híres -egyik szülötte-, nem sztárbróker volt, hanem álbróker. Kíváncsi vagyok, egyszer ráfagy-e az arcára a mosoly?
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0
Remélem, hogy ráfagy a képére a vigyorgás, sőt abban is bízom, hogy vele együtt ül a vádlottak padjára az a bizonyos “gyurcsányi” is, akit a per során emlegetett Kulcsár.
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0
Kulcsár nyolc milliárdért nyolc évet, és 230000000 vagyonelkobzást?
Hol az igazság?
Balázs L. Baumag vezér 40 milliárdért csak 7 évet, és 9 millió pénz büntetést kapott!
Ez az” igazságszolgáltatás” SZÉGYENE!!! Védik a tolvajokat, akik miatt családok jutnak koldus botra, lesznek öngyilkosok. Itt valami nagyon bűzlik! Vajon kiknél landoltak a milliárdok? Kiket fizettek le?
Ez már erkölcsi fertő! Nagy szükség van minden szinten az elszámoltatásra a bírákat sem kímélve. Túl sok a téves ítélet!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0