Felhasználó

  

Lendvai: a felelet és felelősség az MSZP kampányának mottója

Beküldte: lenhardt (2010. jan 27.),   kategória: EGYÉB.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Miért érzem úgy, hogy valami hatalmas kampányfogást jelent ez a mottó? Talán még emlékszem a „nem lesz gázáremelésre” amikor Ildikó néni hangsúlyozta, hogy „lassan mondom, hogy a Fidesz is megértse”.

Fantáziadús felszólalásai hosszú évek óta erre a mondatra hajaznak, hiszen minden hibáért – amit egyébként az MSZP követett el – a Fideszt okolja ez a legkevésbé sem szimpatikus hölgy.

Most, hogy a „felelet és felelősség” jelszót tűzték zászlajukra, mosolyra húzódik a szám, hiszen a felelősség szó eddig nem szerepelt a mindennapi cselekedeteikben. Csak a 13. havi nyugdíj megvonására gondoljunk, ami a nyugdíjasok széles rétegének tette lehetetlenné a Karácsony valódi megünneplését. Sok-sok nagyszülő kényszerült dönteni, hogy vásárol-e ajándékot az unokáknak, vagy inkább eszik néhány falatot. Ildikó néni talán még nem nagymama, ezért érzéketlen. A botox-kezelések hatására lassanként húsz évesnek látszik – legalábbis abban a görbe tükörben, amelyet használ – de mi, akik már régebben ismerjük, felismerjük minden megnyilvánulásában a cenzort, aki szeretné még a gondolkodásunkat is ellenőrizni.

Ildikó néninek jelentem, hogy lejár az ideje! Elég volt belőle és a kampányaiból! Elég volt az MSZMP- MSZP regnálásából, mert becsapták az embereket! Közük nincs a demokráciához, a baloldalhoz, legfeljebb a balfék-megoldásokhoz. Szakadék felé kormányozták az országot, csaltak, loptak, hazudtak. Elképzelik, hogy annyira ostobák lennénk, hogy nem látunk át a szitán?

Nem, Lendvai, mi pontosan tudjuk, hogy a túlélésre törekszik a szakadozó pártocska, inog alatta a talaj, és eddigi hívei átpártolnak a nemzeti oldalra.

Tudja melyik a nemzeti oldal? Lemezt kellene cserélni, mert a Fidesz lassacskán a mérsékelt középpontot képviseli, és a nemzeti oldalon mi állunk, Jobbikosok, akiknek a múltja tiszta, mint a frissen hullott hó. Senki ne kételkedjen abban, hogy nem rendelkezünk programmal, mert mi valóban szakértőkkel dolgoztuk ki jövőképünket, és tiszta kézzel építjük fel a nemzet jövőjét, mégpedig úgy, hogy nem lehet bennünket megvesztegetni.

Bizonyára most eltátja a száját, hogy miként lehet korrupció nélkül megoldani a jövőépítést. Szívesen elmagyarázom, ha beszélhetünk, de nem bízom benne, hogy megérti. Sajnos olyan világban szocializálódott, ahol a becsületes embereknek nem maradt hely.


Adjon az Isten! Szebb jövőt! Önök nélkül!



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  EGYÉB
Címkék:  ,

Nézettség:
677 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Lendvai: a felelet és felelősség az MSZP kampányának mottója”

  1. Szabina szerint:

    kapálózhatsz, úgy is belefulladtok a sz**otokba!!!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    27 látogató van most online
    27 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt