A fővárosi MSZP-frakció 50 százalékkal csökkentené a BKV jegyárait; a javaslat a nyugdíjasokra, az öregségi korhatárt elérőkre és az otthonápolási díjban részesülőkre vonatkozik – jelentette be Steiner Pál frakcióvezető szerdán a fővárosban.
A frakcióvezető elmondta, hogy ha a javaslatot elfogadják, akkor már március 1. után kevesebbet fizethetnek a jegyért az érintettek. Az árcsökkentést, amely idén 400, ezután pedig évente mintegy 500 millió forintba kerülne, a fővárosi költségvetés általános tartalékából fedeznék – tette hozzá. A kedvezményt kiterjesztenék a diákokra is – mondta Steiner Pál.
Utalt arra, hogy a Fidesz-frakció ugyanilyen javaslatát belefoglalják saját kezdeményezésükbe. Mint hozzáfűzte: a javaslatot a csütörtökön nyújtják be a közgyűlésnek.
(MTI)



Ügyes kampányfogás, de nem fog “bejönni”, mert valami azt súgja, hogy kilóg a lóláb… Honnan teszik hozzá a másik 50 %-ot a jegyárakhoz?
Tetszik vagy nem tetszik:
4
0
Azt hiszik, hogy ezzel minden megoldanak? A fenét érdekel az az 50%. Inkább hozzáteszik majd, mint elvonják.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0