Sérti a jogbiztonságot, ezért alkotmányellenessé nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az ingatlanadót az Alkotmánybíróság (Ab) kedden meghozott egyhangú határozatával.
Az Ab honlapján olvasható közlemény szerint a vagyonadó intézménye és annak önadózással történő megállapítása önmagában nem alkotmányellenes. A törvénynek a vízi és légi járművekre, valamint a személykocsikra vonatkozó rendelkezései viszont alkotmányosak.
Az Ab szerint ugyanakkor a törvényhozó, amikor a lakóingatlanokat terhelő forgalmi érték alapú adót az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényben foglalt módon önadózással is párosítja, akkor a forgalmi érték meghatározásában rejlő bizonytalanság kockázatát egyoldalúan az adóalanyokra hárítja, ami a jogállamiságból levezethető jogbiztonságot sérti.
Az MSZP ismeri az Alkotmánybíróság (Ab) ingatlanadót eltörlő döntését, de annak indoklását még tanulmányoznia kell. Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: részletesebb nyilatkozatuk előtt még tanulmányozzák az Ab részletes indoklását. Arra a kérdésre, hogy készülnek-e tervek, hogyan lehet pótolni a vagyonadóból tervezett közel 50 milliárd forintos bevételt, Nyakó István megismételte: erről korai lenne addig nyilatkozni, amíg szakértőik át nem tanulmányozták az Ab indoklását.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) örül annak, hogy nem csak az alkotmányosság, hanem a jog és az igazságosság is győzedelmeskedett – reagált Halász Zsuzsa, a párt szóvivője az Alkotmánybíróság döntésére. A szóvivő kiemelte: a kormánynak a középosztály megnyomorítására kitervelt elképzelése ezegyszer “dugába dőlt”.
(MTI)



Nagyon örülök az Alkotmánybíróság döntésének! Lehet, hogy lassanként elkezdenek az egyszerű állampolgárokért határozni azok, akikben bízunk?
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Gratulálok ezzel is a tolvaj ingyenélőknek kedveznek! Bajnai és társainak!
Nem gond de van luxusadó a 15 éves kocsik után!
Írtsátok ki a magyart Mi meg hagyjuk!
Az alkotmánybíróság is egy korrupt szar, aki a bűnöző politikusokat védi!
Lesz itt még elszámoltatás, de akkor nagy lesz, ha majd felébredümk végre, hogy a mi verejtékes munkánkból gazdagodnak ők meg nekünk jó a kengyér magába!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0