Felhasználó

  

A kormányszóvivő szerint szelektív hallású a Fidesz

alec Beküldte: alec (2010. jan 25.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

A kormányszóvivő szerint a Fidesznek szelektív a hallása, a nemzetközi közvélemény szerint ugyanis Magyarország jó irányba halad.

Szollár Domokos az MTI-nek arra reagált, hogy a Fidesz szerint a kormány – alig néhány nappal azután, hogy a magyar növekedési kilátás javítását jelentette be – máris óriási maflásokat kap a legfontosabb külföldi elemzőktől. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hétfői közleményében példaként az Economist Intelligence Unit, a világ legnagyobb gazdasági elemző cégének állítását ismertette, miszerint Magyarország egyike lesz azon néhány országnak, amelyek teljesítménye még az idén is csökken.

Szollár hangsúlyozta: a gazdasági válságkezelő intézkedések eredményei már látszanak. Visszatérőben a nemzetközi bizalom, javulnak a gazdasági mutatók, és a változás hamarosan mindenki számára érezhető lesz a mindennapokban is – tette hozzá. Úgy fogalmazott: stabil a költségvetés, erősebb a forint, szilárdabb az alap a növekedéshez. Ezt támasztják alá nemzetközi vélemények is – közölte.

Ide sorolta, hogy a Moody’s azt jósolja: júliusig negatívról stabilra válthatja a hitelminősítéséhez tartozó kilátásokat Magyarországon. A Moody’s elismerően nyilatkozott a magyar költségvetés konszolidálását illetően, s hozzátette, a fegyelmezett gazdálkodást az áprilisi választások után következő kormánynak is folytatnia kellene – idézte fel.

A kormányszóvivő emlékeztetett a Le Monde véleményére is, amely szerint Magyarország mutatta meg a recesszióból kivezető utat. Felsorolta még a JP Morgan állítását, miszerint Magyarországon lehet elsőként euró az erre váró régiós országok közül. A Bank of America-Merril Lynch állítja, Magyarországon lesz a leggyorsabb gazdasági növekedés a térségben, és az idei év első felében 10 százalékot szárnyalhat a forint és jöhet a 245 forintos euró, mivel Magyarország a legvonzóbb feltörekvő piacok közé tartozik – mondta, hozzátáve: a Standard and Poor’s pedig negatívról stabilra javította Magyarország szuverén adósságkockázati besorolásának kilátását.

Szollár Domokos szerint érdemes meghallgatni a japán Nomura elemzését is, amelyik arra hívja fel a figyelmet, hogy az ország számára a legnagyobb kockázatot a felelőtlen ígérgetés, a felpuhulás és az irracionális gazdaságpolitikához való visszatérés jelenti. A Nomura úgy látja, a megszorító intézkedések és a hosszú távú reformfolyamat elindításával népszerűvé váló Bajnai Gordon utódjának nehéz dolga lesz.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  ,

Nézettség:
905 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “A kormányszóvivő szerint szelektív hallású a Fidesz”

  1. lenhardt szerint:

    Szollár Domokos egy pökhendi kis nulla, aki képes mindenkit sértegetni. Amikor még a repülőtéren működött szóvivőként, akkor a sztrájkolókra mondta azt, hogy “örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön”… A stílus maga az ember, úgyhogy nem kell meglepődni, ha ilyeneket mond ez a fura figura. Miért választotta éppen őt a Bajnai-kormány? Na, erről is érdemes lenne részletesen tájékozódni, hiszen pozitív tulajdonságai talán nincsenek is ennek a Szollár-gyereknek, hacsak az nem, hogy ferdén áll, bizonyára a gumigerince miatt…

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. pilátus szerint:

    Magyarország már akkor is nagyon rossz úton haladt amikor Szollár Domokost ebbe a pozícióba helyezte. Minden téren csapni való, tehetségtelen, és egyébként sem áll a tudás magaslatán.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    32 látogató van most online
    32 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt