Felhasználó

  

Megszűnik a Scorpions

alec Beküldte: alec (2010. jan 24.),   kategória: KULTÚRA.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

 

Több mint negyvenöt évi közös zenélés és megannyi nagyszerű siker után szögre akasztja hangszereit a legismertebb német heavy rock együttes, a Scorpions.

A hannoveri banda honlapján adta tudtul a hét végén, hogy Sting in the Tail című lemezük márciusi megjelenése után még egy világkörüli, két-három évesre tervezett turnéra indulnak, de aztán véglegesen befejezik a pályafutásukat. “Kicsit utánaszámoltunk, és arra az eredményre jutottunk, hogy egyikünk sem lesz fiatalabb. Szeretnénk a csúcson befejezni” – írták az együttes tagjai a közleményben, hozzátéve: azt végképp nem akarják, hogy méltatlanul kelljen búcsút venniük a rajongóktól.

“Igen, befejezzük” – erősítette meg a hírt a Bild am Sonntag című lapban Rudolf Schenker, aki 1965-ben alapította meg a nemzetközi hírnévre szert tett zenekart. Azóta több mint 100 millió lemezt adtak el dalaikból, kétszáz közülük platina- és gyémántlemez lett. Koncertjeik száma meghaladja a háromezret.

Legnagyobb slágereik közé olyan balladák tartoznak, mint a Still Loving You vagy a Wind of Change.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  KULTÚRA
Címkék:  , , ,

Nézettség:
1531 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    32 látogató van most online
    32 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt