Jogi szakértőkkel vizsgálja a Fidesz, hogy van-e lehetősége ismét büntetőfeljelentést tenni a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban – közölte Balsai István.
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója elmondta, azután kezdték vizsgálni az újabb feljelentés lehetőségét, hogy – ahogyan azt a Magyar Nemzet keddi számában megírta – egy jogerős bírósági döntés értelmében a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) nyilvánosságra kellett hoznia az Európai Uniónak elküldött adósság- és hiányszámokat.
A KSH-nak fel kellett adnia azt az álláspontját, hogy úgynevezett “közbülső anyagokról” van szó, amelyek titkosak – tette hozzá.
Balsai István közölte: ennek alapján vizsgálják, hogy – a 2006-ban elutasított keresetük után – lehetőségük van-e ismét feljelentést tenni Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének azon részlete miatt, amelyben a volt kormányfő egy, az ország valós helyzetét feltáró anyagról beszélt, amely “köszönőviszonyban sem volt mindazzal, amit a választók megtudhattak” a választások előtt. Feljelentésüket akkor szintén “közbülső anyagokra” való hivatkozással utasították el – mondta Balsai István.
(MTI)

