Felhasználó

  

Demonstrációt terveznek az eredetiségvizsgálók

alec Beküldte: alec (2010. jan 18.),   kategória: GAZDASÁG - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Demonstrációt terveznek péntekre a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek, mivel szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.

Balla Béla, az öt magyarországi eredetiségvizsgáló cég egyikének, az IHG Zrt.-nek a vezetője hétfőn elmondta: a budapesti Felvonulási tértől a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartó tiltakozómenetükkel az ágazat mintegy háromezer munkahelyének megmentését, valamint a gépjármű-tulajdonosok költségeinek csökkentését is el szeretnék érni.

Az érintett vállalkozások szerint a kormány szerződésszegést követett el, amikor 2009. december 22-én egyeztetések nélkül, kormányrendeletben módosította az eredetiségvizsgálattal foglalkozó magáncégek 2011. január 31-ig szóló szerződését.

Az IHG Zrt., a Transholding Group Kft., az NJL Kft. valamint a Metálelektro Kft. és az Elektromobil Kft. véleménye szerint az állami szervek a jogbiztonság alapelvét semmibe véve mindössze 8 órányi gondolkodási időt adtak a cégek vezetőinek arra, hogy a felkínált egyoldalú szerződésmódosítást elfogadják – fejtette ki Balla Béla.

A cégvezető hangsúlyozta: a változtatás a szakmában dolgozók teljes ellehetetlenítését, illetve kizárását vonja maga után, ráadásul a kormányzatnak az az állítása sem állja meg a helyét, hogy az új feltételekkel olcsóbb lesz az eredetiségvizsgálat.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) korábban közleményben ismertette, hogy az átalakítással egyenértékű és egymásnak megfeleltethető eredetiségvizsgálati rendszer kialakítása volt a cél. Ezek alapján a vizsgálóállomásoknak egységes feltételeket kell alkalmazniuk, míg korábban az öt cég ötféle vizsgálati technológiával dolgozott.

A közreműködő szervezetek eredetiségvizsgálatban történő részvételének feltétele az NKH-val kötött érvényes hatósági szerződés.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
402 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    52 látogató van most online
    52 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt