Felhasználó

  

Öt éves a Művészetek Palotája

alec Beküldte: alec (2010. jan 15.),   kategória: KULTÚRA.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

A különleges események mellett a látogatók számára meghirdetett játékkal és fotópályázattal ünnepli ötödik születésnapját a Művészetek Palotája: a csütörtöktől hozzáférhető kuponfüzetekbe egészen júniusig gyűjthetik a vendégek az Ötcsillagos élmény című játék keretében a csillagokat, az “Élmény! Minden tekintetben.” jeligéjű pályázatra pedig február 20-ig várják a felvételeket.

Öt év, ötezer előadás, ötcsillagos élmények – ezzel a mottóval indította útjára az ötödik születésnapját március 14-én ünneplő Müpa azt a játékot, amelynek célja, hogy a résztvevők minél több csillagot gyűjtsenek azokba a kuponfüzetekbe, amelyek csütörtök estétől érhetők el a Müpa előcsarnokaiban és jegypénztáraiban.

Mint azt Turkovics Mónika kommunikációs igazgató az MTI-nek elmondta, számos lehetőség kínálkozik a csillagszerzésre a hangversenyek műsorfüzeteinek, a Müpa ajándékutalványainak, az újonnan bevezetett Müpa-kártyáknak, a Müpa saját rendezésű előadásaira szóló jegyeinek (bizonyos értékhatár fölötti) vásárlásakor és a Müpa meglepetésnapjain egyaránt. Az épületben rendezett koncertekre érvényes jegy birtokában a Ludwig Múzeumba váltható ingyenes belépők mellé is kérhető csillag.

A játék utolsó napja június 16. lesz. Másnap azok között, akik a betelt kuponfüzeteket az épületben kihelyezett ládába bedobták, fotóalbumokat, Müpa-kártyákat, őszi bérleteket és ajándékutalványokat sorsolnak ki.

“Élmény! Minden tekintetben.” címmel fotópályázatot is hirdetnek. A Müpa színpadai és terei helyet adnak a komolyzenének, operának, dzsessznek, világzenének, táncnak, könnyűzenének, gyermekfoglalkozásoknak, családi és ifjúsági programoknak, kamaratárlatoknak – a pályázatra olyan felvételeket várnak, amelyek ezekre a műfajokra rímelő érzéseket, élményeket közvetítenek.

A fotókat – amelyeket nem kell feltétlenül a Müpa épületében készíteni – február 20-ig lehet feltölteni az intézmény honlapján (www.mupa.hu) található Fotópályázat microsite-ra. A beérkezett fotókból a Müpa előcsarnokában látható majd kiállítás március 14-től április 14-ig.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
912 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    32 látogató van most online
    32 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt