Felhasználó

  

Kezdeményezték a volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatását

alec Beküldte: alec (2010. jan 7.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Kezdeményezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Szalainé Szilágyi Eleonóra, volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatásba helyezését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Szalainé kilencoldalas vallomást tett, amelyben válaszolt a nyomozók kérdéseire.

A volt humánpolitikai igazgató a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal él – mondta el Tafferner Éva, aki azonban a vallomás tartalmáról nem beszélt. Ismertette: szerdán a BRFK gazdaságvédelmi nyomozói előállították, majd őrizetbe vették a BKV Zrt. egykori humánpolitikai igazgatóját.

A rendőrök Szalainé budapesti lakásán házkutatást tartottak, ennek során lefoglaltak egy számítógépet és iratokat.

Még a késő esti órákban Szalainét gyanúsítottként hallgatták ki különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, Tafferner Éva közlése szerint kifejezetten a több mint 86 millió forintos végkielégítése miatt.

“A nyomozás megállapította, hogy ennek a végkielégítésnek a felvétele, a kiutalása, az odaítélése, több pénzügyi- illetve munkaügyi szabályt megsértett” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a volt humánpolitikai igazgató közös megegyezéssel távozott a BKV-tól, majd szinte azonnal, néhány nap múlva visszafoglalkoztatta őt a közlekedési vállalat.

Szalainé két külön bankszámlájáról 54 millió forintot zároltak a nyomozók – mondta.

Tafferner Éva elképzelhetőnek nevezte, hogy Szalainé végkielégítése ügyében a következő napokban további személyeket hallgat meg, illetve gyanúsít meg a rendőrség. Kitért arra is, hogy a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban a következő napokban további gyanúsítások várhatók, de ezek időpontjáról és az érintettek személyéről nem beszélt.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
1038 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “Kezdeményezték a volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatását”

  1. lenhardt szerint:

    Éppen ideje, hogy lekapcsolták ezt a csaló nőszemélyt! Nem értem, hogy miért kellett idáig várni, hiszen már jócskán eltüntetett a pénzből.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. pilátus szerint:

    A hiányzó 32 milliót is sürgősen szedjék csak vissza! A családtagok, vagy külföldi bankszámláikat is keressék meg. Elképesztő, milyen szemérmetlenül lopták, és még mindig lopják a közvagyont! Minden csaló, sikkasztó, rács mögé, teljes vagyon elkobzás!! VÁLOGATÁS NÉLKÜL! Az ország vezetők, képviselők vagyonnyilatkozatát is leellenőrizni,a bevallott 1,1/2 szobás lakást, trabit, utánfutót meghagyni “szegényeknek, a többit vissza az államkasszába!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    30 látogató van most online
    30 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt