Január 10-én 11 órától tartja a Jobbik sorozatban a negyedik nyílt, szakmai konferenciáját, melyen a magyar gazdaság helyzete és a Jobbik ez irányú programja a téma. Szó lesz többek között az államadósság helyzetéről, a multinacionális cégek kedvezményeiről és a munkanélküliség felszámolásának lehetőségeiről is. Szintén a mostani konferencia célja, hogy bemutassuk a gazdaság élénkítéséhez szükséges források előteremetésének lehetőségeit.
Szakmai konferenciánk az eddigiekhez hasonlóan nyilvános, meghívó nélkül is részt vehet rajta bárki. A felszólalók között találjuk a Jobbik Gazdasági Kabinetének több tagját, így Lenhardt Balázst, Hegedűs Tamást és Gyöngyösi Mártont, de előadást tart Varga István, az Adófizetők Országos Szövetségének elnöke is. Az eseményen lehetőség nyílik a vendégek hozzászólására is.
A konferencia meghívója, programja a képre kattintva tekinthető meg.
Z. Kárpát Dániel
a Jobbik szakmai konferenciasorozatának főszervezője



Aki nem hiszi, hogy a Jobbiknak van komoly programja, nyugodtan nézzen utána, esetleg menjen el és hallgassa meg ezeket a kiváló embereket.
Z.Kárpát Dániel közgazdász, akit személyesen ismerek és végtelenül tisztelek, mert harmincévesen is többet tud mint a most regnáló kormány tagjai, ráadásul igazi hazafi, aki nem pénzért politizál!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0