Erősíti közös fellépését az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, hogy szembeszálljon a Jemenből és Szomáliából kiinduló terrorista fenyegetettséggel. Miután karácsonykor egy nigériai fiatalember megpróbált felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet, Barack Obama amerikai elnök és Gordon Brown brit kormányfő több alkalommal is tárgyalt telefonon a szükséges intézkedésekről. A brit miniszterelnöki hivatal vasárnap kiadott közleménye szerint Obama és Brown megállapodott abban, hogy finanszírozza egy terrorelhárító rendőrségi egység felállítását Jemenben.
Döntöttek arról is, hogy nagyobb támogatást nyújtanak a jemeni parti őrségnek, amely reménytelen küzdelmet vív a Szomália és Jemen vizein hajók tucatjait elrabló kalózokkal.A két politikus egyetértett abban, hogy a jelenleginél nagyobb és hatékonyabb békefenntartó erőre van szükség Szomáliában, így az ENSZ Biztonsági Tanácsában támogatni fogják a szomáliai miniszterelnök vonatkozó javaslatát. Jelenleg az Afrikai Unió állomásoztat 5300 fős kontingenst – ugandai és burundi katonákat – a polgárháború dúlta országban, ám ez az erő nem képes stabilizálni a helyzetet. Barack Obama szombaton nyíltan az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet vádolta meg azzal, hogy merényletet kísérelt meg a Delta-Northwest amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járata ellen. Ugyanis az al-Kaida arab-félszigeti szárnya képezte ki és fegyverezte fel a nigériai támadót. A merényletkísérlet után őrizetbe vett 23 éves Umar Farouk Abdulmutallab augusztus eleje és december eleje között Jemenben tartózkodott, és állítólag ott szerezte be a robbanóanyagokat.
(MTI)

