Felhasználó

  

Genetikailag kimutatható, ki lesz kövér

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2009. dec 23.),   kategória: TUDOMÁNY.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Kutatók szerint genetikailag kimutatható, hogy ki lesz kövér, így pedig már kidolgozható az ellenszer is. Megfelelő mozgással ugyanis a gének hatását időben korrigálni lehet. A megoldáson magyar szakemberek is dolgoznak: a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai nemzetközi partnereikkel együttműködve kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére.

A projektvezető László Ferenc elmondta: évek óta dolgoznak a terven, melyre most csaknem 350 millió forintot nyertek. Ebből kétéves vizsgálatot indítanak. A program 70 százalékban uniós és 30 százalékban állami finanszírozású. A projekt lényegét magyarázva az SZTE professzora elmondta: az eddig jól, de külön működő technológiai tudást most összefűzik az egyetemi tudásközpontban.

A fogyiklub januárban indul az egyetem fitnesszközpontjában, ahol évente több száz embert “fogyasztanak le” négy-öt hónapos programok keretében. A beiratkozók átlagosan 20-25 kilogramm túlsúlytól szabadulnak meg. A program célja, hogy a túlsúly ellen már akkor tehessenek a hízásra hajlamos emberek, amikor még nem alakult ki az elhízás. Már gyermekkorban lehet „receptet” adni az egészséges és az egyénnek szükséges mozgásra, amely nem feltétlenül jelent aktív tornatermi edzést: akár a napi kétszeri kutyasétáltatás is megfelelő lehet.
A projektben külföldi résztvevők is képviseltetik magukat. Orvosok beszélnek az elhízás hormonális hátteréről, rekreációs szakemberek a szabadidős sporttevékenységekről, pedagógusok pedig a sportpedagógiáról. A kétéves vizsgálat során szerzett adatokat – egy személy nagyjából kétszáz jellemzőjét – a DataResearch Kft. dolgozza fel. A kutatás egyik célja, hogy a most még csak a vérből kimutatható géninformáció a jövőben már nyálkahártyakenetből is beszerezhető legyen – tette hozzá a szakember.

(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  TUDOMÁNY
Címkék:  ,

Nézettség:
1404 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Genetikailag kimutatható, ki lesz kövér”

  1. lenhardt szerint:

    Nagyon jó lenne, ha ez megvalósulna, hiszen egészségesebbek lennénk valamennyien.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    16 látogató van most online
    16 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt