Felhasználó

  

Cseh Tamásra emlékeznek vasárnap Szegeden

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2009. dec 23.),   kategória: KULTÚRA.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!

Cseh Tamásra emlékeznek vasárnap délután Szegeden a Dóm téren; a magyar zenei élet augusztusban elhunyt kiválóságát művészek és zenészek idézik meg – közölte a programot szervező Mocselini Rudolf. Cseh Tamás gazdag életművéből Takáts Eszter énekesnő, valamint Róka Szabolcs és Kátai Zoltán gitár-, koboz-, kontra-, lant- és fidulakísérettel idézi fel a művészt. Cseh Tamás 67 éves korában, augusztus 8-án hunyt el. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak. Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai.

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a 25. Színházban “futott” Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  KULTÚRA
Címkék:  ,

Nézettség:
599 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    24 látogató van most online
    24 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt